RND ÜZLETVITELI TANÁCSADÁS - ÜZLETI TANÁCSADÁS

RND ÜZLETVITELI TANÁCSADÁS - MAGUNKRÓL

 

Az RND Üzletviteli Kft. egy nemrégiben indult vállalkozás, melynek tulajdonosa, ügyvezetője vagyok. 30 éves tapasztalattal és közgazdász diplomával rendelkezem. Az eddig eltelt évek során többek között, cégek pénzügyi- gazdasági, stratégiai, operációs vezetésével, szerkezeti, szervezeti felépítésével, integrált rendszerek létrehozásával, csoportok felállításával, beruházások megvalósításával, pénzügyi döntések előkészítésével foglalkoztam. Büszke vagyok arra, hogy a ranglétra minden fokát végigjártam, míg a felsővezetői posztra eljutottam, illetve amíg saját vállalkozásomat létrehozhattam.

Sikeremhez hozzátartozik, hogy a munkaviszonyom első 10 évében szinte minden egyes csoportban (logisztika, marketing, HR, értékesítés, pénzügy, stb.) beosztottként dolgoztam, így részt vettem minden egyes munkafázisban, és ennek köszönhetően nagy szert tettem a munkafeladatok gyakorlati alkalmazására.

Tudásomat, most úgy szeretném tovább adni, hogy segítséget nyújtsak olyan cégeknek, cégvezetőknek, tulajdonosoknak, akiknek az üzleti vállalkozása sikeres lenne ugyan, de nincs meg a kellő hozzáértése, hogy cégének szerkezeti, szervezeti felépítését, adminisztrációs rendszerét létrehozza, vagy javítsa azt.

Bízzon bennem! Az Ön cégében is ReNDet teszek, és utána nyugodtan alapozhat arra a rendszerre, amit létrehoztunk.

Juhászné Horváth Erzsébet

 

Hogy szakmai hozzáértésemről egy árnyalatnyi képet kapjon, szeretném Önnel megosztani egyik tanulmányom részletét:

„A vállalkozások alapvető célja, hogy tulajdonosaiknak nyereséget termeljenek.

Azonban a túlságosan gyors növekedés, a tapasztalatok szerint, előbb-utóbb likviditási problémákhoz vezethet, aminek a piacon sikeresnek tűnő cég szinte léggömbszerű kipukkadása, eltűnése lehet a következménye. Sok esetben a vezetők értetlenül állnak az események előtt, mivel az árbevétel, a nyereség gyors emelkedése, mindenképpen a sikert tükrözi számukra.

A likviditási problémák jelentkezésekor, a gondok átvilágítását nem elegendő a mérleg szerinti eredmény (azaz a visszaforgatott eredmény) vizsgálatára visszavezetni. Figyelmünket sokkal inkább a vállalat pénzáramlásának (cash flow-jának) egészére kell irányítanunk.

A pénzügyileg fenntartható növekedés (sustainable growth rate), valamint a likviditás (fizetőképesség) és a rentabilitás (jövedelmezőség) alakulása között szoros kapcsolat van.

Az a vállalkozás képes a dinamikusan fenntartható növekedésre, ahol a két követelmény egyidejűleg érvényesül. Ha a likviditás és a rentabilitás összhangban van, a vállalkozás fenntartható fejlődése kedvező, életképessége hosszabb távon is biztosítottnak látszik.

A fenntartható növekedés kvantifikálása (számszerűsítése) igen fontos feladat.

A vállalatok hatékonysága, jövedelmezősége, pénzügyi helyzete, valamint piaci pozíciói között igen bonyolult kölcsönhatások érvényesül(het)nek. De nem zárható ki az sem, hogy a hatékonysághiány és a profithiány között szimultán kapcsolat létezik.

Fontos kérdés még, hogy a pénzügyi tőkeáttételről a vállalati vezetőknek kell dönteniük. Meg kell tervezni a várható pénzfelhasználásokat és elő kell teremteni az ehhez szükséges pénzforrásokat.”

J.H.E.

Üzleti Vállalkozás - Üzletviteli tanácsadás. Szolgáltatásunk tanácsadást, útmutatást, és operatív segítségnyújtást kínál az Ön üzleti tevékenységéhez és üzleti sikeréhez!

© Minden Jog fenntartva! RND Üzletviteli Kft.  Üzleti Vállalkozás és Üzletviteli Tanácsadás ▪ Honlaptérkép Linkek